Hogyan készülnek a könyvek?

Ahogyan azt a Csodaceruza szerkesztősége is tapasztalhatta a Szerkesszük együtt a Csodaceruzát! rendezvényein, a gyerekek nagyon kíváncsiak arra, hogyan készülnek el a kiadványok, hogyan lesz a meséből, versből, rajzból könyv?

A csíkszeredai Gutenberg Kiadó és Nyomda „A könyv útja” elnevezésű, egyhetes programja ezt mutatta be gyerekeknek.
Az egyedülálló kezdeményezést a kiadó a romániai „Iskola – másképp” rendhagyó tanítási hétre hirdette meg. A különleges felhívásra több, mint 500 gyerek jelentkezett,óvodás korúaktól nyolcadik osztályosokig, összesen 22 csoport.

Az egy hetes közös munka során a gyerekek kipróbálhatták magukat a könyvkészítés minden területén: írtak, illusztráltak, szerkesztettek, nyomtattak. Az új könyvek születése feletti bábáskodás mellett sok érdekességre is fény derült a könyvek sorsáról, utóéletéről.

A fáradságos, ámde gyümölcsöző munka zárásaképp szombaton, április 6-án 11 órától a Kájoni János Megyei Könyvtárban mutatják be a gyerekek munkáiból készült Álomvilág és Mért ilyen a banya orra? című köteteket.

Aki meg szeretné tudni, merre haladtak a gyerekek a „könyvek útján”, az látogasson el a kiadó honlapjára, ahol a gyerekek által készített gazdag, tartalmas és esztétikus anyag teljes egészét megtekinthetik.