Könyvtári beszélgetések – Nacsa Olivér

Dátum
Nacsa Olivér

Nacsa Olivér (Budapest, 1979. augusztus 5. –) előadóművész, humorista, producer.

Budapesten született, eredetileg sportriporternek készült. A Bródy Imre Gimnázium művészeti osztályában végzett, emellett a Budapesti Média Intézetben tanult.[1] Egy házibulin találkozott Bagi Ivánnal, akivel 1995 óta dolgozik együtt. 1996-ban jelentkeztek a Magyar Rádiónál, ahol azonnal kipróbálhatták tehetségüket a rádiókabaréban, majd 1998-ban megnyerték a 4. Humorfesztivált, szerzői és előadói kategóriában egyaránt. 1997-ben a Mikroszkóp Színpadhoz szerződtek, ahol számos darabban játszottak, majd 2005-ben bemutatták a Bagi-Nacsa kabarét. Ezt követően különböző színházakban önálló estjeikkel vendégszerepeltek. 2003-ban Vámos Miklós igazgató szerződtette a párost akkori színházába, az IBS-hez egy előadás-sorozatra, ezután indult el Banánhéj című műsoruk a TV2-n. Innentől kezdve egymást követték a nagysikerű önálló televíziós showműsorok. A szintén TV2-n futó Médiacápa című műsorral 2007-ben Kamera Hungária-díjat nyertek. 2005-ben az 50 legsikeresebb fiatal közé választották. Jelenleg a Magyar Televízióban látható Szálka című műsoruk. Másik nagy szenvedélye az operett és az opera, 2012-ben megálmodta, majd létrehozta a nagysikerű Budavári Palotakoncertet, amelynek producere és tulajdonosa. Ez egy nyári szabadtéri koncertsorozat a budai vár Oroszlános udvarában, amely a Budapesti Operettszínház szólistáit, zenekarát, előadásait vonultatja fel egy egyedülálló környezetben, az operett ünnepévé varázsolva az estéket.

forrás: wikipédia