Országos Könyvtári Napok 2013

2013-ban október 7-13. között kerül sor az Országos Könyvtári Napok eseményeire az Informatikai és Könyvtári Szövetség szervezésében, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával.

A szakmai szervezet 2006-ban alakította mind tartalmában, mind formájában egységessé az október eleji eseményeket, amellyel népszerűsíteni kívánja a településeken működő könyvtárak hagyományos és megújuló szolgáltatásait. Az egymásra épülő, a társadalmi változásokra, az emberek igényeire figyelő programsorozat évről évre több ember érdeklődését kelti fel a könyvtári szolgáltatások iránt országszerte. A múlt évben már 3000 programon 153 ezer résztvevőt regisztráltak a szervező könyvtárosok a hazai könyvtárak összefogásának, és a széleskörű partnerkapcsolatoknak köszönhetően.

2013-ban az emberi kapcsolatok kerülnek a könyvtári napok középpontjába. Életkortól és lakóhelytől függetlenül minden ember számára nélkülözhetetlen, hogy értékes kapcsolata legyen embertársaival, ami mind a társas kapcsolatok, mind pedig a lelki egyensúly megőrzésének szempontjából rendkívül fontos. A hét eseményeit a család, a baráti kapcsolatok, az egymásra figyelés, egymás segítése, a befogadás és az elfogadás szempontjait szem előtt tartva igyekszünk körbejárni. 2013-ban – először az összefogások történetében – szeretnénk, ha a határon túli könyvtárak is részesei lennének az eseményeknek, így 7határon innen és túl valóban minden a tartalmas emberi kapcsolatokról szólhat.

Naponta más-más témakörhöz kapcsolódva, az egyes korosztályokhoz közel álló módszerekkel igyekszünk bemutatni az emberi kapcsolatok sokszínűségét beszélgetések, viták, kiállítások, disputák, közös alkotások, játékok keretei között.

Az Országos Könyvtári Napok alatt természetesen most is helyet kapnak a kedveltté vált baba-, kölyök- és tiniprogramok.

Október 13-án, a Könyves Vasárnapon a könyvtárak rendkívüli nyitva tartással, rendhagyó programokkal, sokféle meglepetéssel fogadnak minden korosztályt. A délelőtt a legtöbb helyen a kisgyerekes családokat várják mondókákkal, mesékkel, gyerekdalokkal, érdekes játékokkal. Délután – és több helyen az éjszakai órákban – a felnőtteket hívogatják könyvbemutatóra, vetélkedőkre, táncos, zenés estre.

A programkínálat most is bőséges, válogassanak belőle bizalommal!

Bízunk benne, hogy a kistelepülésektől a nagyvárosokig idén is sokan felkerekednek, hogy a könyvtárak kínálatával élve újra találkozzanak ismerőseikkel, barátaikkal, keresve az új kapcsolatépítés lehetőségét is.

2013. szeptember 10.

dr. Fodor Péter                                                      Ramháb Mária
Informatikai és Könyvtári Szövetség               Országos Programbizottság elnöke
elnöke                                                     


Könyvtárunk is kapcsolódik az országos rendezvényekhez:

október 8. Balázs Géza előadása
október 12. „virág volt a vers…” – versmondó verseny 50–70 év közöttieknek 
október 13. Könyves vasárnap