90 éve született Csoóri Sándor

admin : 2020. 02. 04. - 10:53

Esztergom díszpolgárára egy kis kamarakiállítással emlékezünk.

Csoóri Sándor (Zámoly, 1930. február 3. – Üröm vagy Budapest, 2016. szeptember 12.) a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth-díjas és kétszeres József Attila-díjas magyar költő, esszéíró, prózaíró, politikus, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja.

1930-ban született Zámolyon, református parasztcsaládban. 1950-ben érettségizett a Pápai Református Kollégiumban, majd az ELTE Orosz Intézetében tanult, de tanulmányait betegsége miatt félbehagyta. Különböző újságoknál és folyóiratoknál dolgozott, így 1953-54-ben az Irodalmi Újság munkatársa, 1955-től 56-ig az Új Hang versrovat-szerkesztője. 1956 után egy ideig nem talált munkát, majd az 1960-as évek elején a Budapesti Műszaki Egyetem újságjának szerkesztői munkatársa, 1968-tól 1988-ig a Mafilm dramaturgja.

A hatalom hamar észrevette, hogy Csoóri nem tartozik feltétlen hívei közé. Írásaiban kritizálta a diktatúra személyiség- és társadalomromboló hatását, különös tekintettel a vidéki emberek sorsára. Gyakran volt megfigyelés és szilencium alatt, néha évekig. Nem kaphatott komolyabb elismerést, díjakat. Budapesten élt, ahol a Belvárosi kávéházban jöttek össze barátaival, többek között Jancsó Miklóssal, Orbán Ottóval, Konrád Györggyel, Kósa Ferenccel.

Első versei 1953-ban jelentek meg, nagy feltűnést keltve a Rákosi-korszakot bíráló hangvételükkel. Ezekben, valamint első kötetében (Felröppen a madár, 1954) még leginkább Petőfi realista közéletiségét követte. Költészete az 1960-as évekre forrott ki igazán. A Kádár-kor ellenzékének egyik legmarkánsabb képviselőjévé vált. A hetvenes évekre alakult ki költészetének jellegzetes karaktere, melynek legfőbb ismérvei: a képekből áradó metafizikai sugárzás, a váratlan és meglepő asszociációk sora, a mindenkor személyes hangvétel mint hitelesítő jegy és a közösségi elkötelezettség. Szakolczay Lajos így fogalmazott: „Zrínyi kezéből vette ki a kardot, s Kosztolányi selyemsálát csavarta a nyakára.” Görömbei András szerint „költőként az a legnagyobb irodalomtörténeti érdeme, hogy összetéveszthetetlenül egyéni színnel vitte tovább költészetünknek azt a fő vonulatát, melyet elődei és kortársai Balassi Bálinttól Nagy Lászlóig megteremtettek.” Mint monográfusa fogalmaz, a Csoóri-vers „sokrétegű, (…) gazdag képvilágú, érzékletes közvetlenséget és szürrealisztikus asszociációkat együtt mozgató, a természetet és a kozmoszt az emberi ügyek részévé és jelképévé avató, ritmusában nyugtalanságot és belső nyugalmat egyszerre sugalló”. Verseit számos idegen nyelvre lefordították.

Esszéiben a képi és a logikai megközelítést egyszerre alkalmazza. Irodalmi pályaképek, népköltészeti és történelmi tárgyú művek, nemzeti sorskérdéseinket boncolgató írások, valamint saját életének eseményeit megörökítő esszék százait írta meg és tette közzé a hatvanas évek elejétől. Németh László és Illyés Gyula nyomdokain haladva hozta létre a magyar esszéírás egyik csúcsteljesítményét: „Csoóri esszéi a magyar nemzeti önismeret elmélyítésének, gazdagításának bázisai” (Görömbei András).

Szociográfiát (Tudósítás a toronyból, 1963), szociográfiai jellegű kisregényt (Iszapeső, 1981), gyermekverseket (Lekvárcirkusz bohócai, 1969; Lábon járó verőfény, 1987; Ördögfióka, 2006, Moziba megy a Hold, 2008; Hova megy a hegy?, 2011) is írt. Kósa Ferenc (Tízezer nap; Ítélet; Hószakadás; Nincs idő) és Sára Sándor (Földobott kő; 80 huszár; Tüske a köröm alatt) filmjeinek forgatókönyvírója volt. Összegyűjtött versei 2000-ben láttak napvilágot (A jövő szökevénye), 2004-ben megjelent válogatott verseinek gyűjteménye (Elkártyázott köpeny). 2007-ben Tizenhét kő a parton címmel jelent meg esszékötete. 2009-ben Harangok zúgnak bennem címen adott ki újabb verseskötetet.

A hatvanas évektől a népi-nemzeti ellenzék vezető egyénisége volt, komoly szerepet vállalt a rendszerváltás előkészítésében. Több alkalommal sújtották szilenciummal, több ezer oldalnyi ügynöki jelentést írtak róla, népszerűsége azonban rendkívül magas volt, előadásain rendszerint zsúfolt termek fogadták. 1990-ben egy néhányak által antiszemitának minősített cikke (Nappali hold) miatt több írótársa szembefordult vele, a Magyar Írószövetség pedig (amelynek elnökségi és választmányi tagja is volt) nyilvánosan elhatárolódott tőle.

1985-ben részt vett az ellenzéki csoportok monori találkozóján, ahol a találkozó második napján Új magyar önépítés címmel tartott referátumot. 1987-ben egyike volt a Magyar Demokrata Fórum alapítóinak, majd 1993-ig a mozgalom, később a párt elnökségi tagja. 1988-tól a Hitel (folyóirat, 1988–) szerkesztőbizottsági elnöke, 1992-től főszerkesztője. 1991-től 2000-ig a Magyarok Világszövetségének elnöke. Ebben a funkciójában kezdeményezte 1992 nyarán a Duna Televízió létrehozását, mely még az év karácsonyán megkezdte sugárzását.

Utolsó éveiben visszavonultan élt. A nyilvánosság előtt utoljára a 85. születésnapja tiszteletére szervezett ünnepségen jelent meg a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Hosszan tartó, súlyos betegség után 2016. szeptember 12-én halt meg. Szeptember 21-én temették el az Óbudai temetőben. Az állami szertartáson Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások minisztere, Tornai József költő és Kósa Ferenc filmrendező búcsúztatta.