Babits-díjjal tüntették ki könyvtárunk igazgatóját

admin : 2019. 06. 11. - 13:34

2019. június 7-én, pénteken a városi pedagógusnap keretein belül került sor a Babits-díj „Esztergom kultúrájáért” átadására, melyet ezúttal könyvtárunk vezetője, Kovátsné Várady Eszter vehetett át.

Az ünnepségen elhangzott méltatását teljes terjedelemben közöljük:

Kovátsné Várady Eszter laudációja a Babits-díj átadása alkalmából
2019. június 7.

Kovátsné Várady Eszter szülei ötödik gyermekeként 1953. május 10-én született. Gyermekkorát Pilismaróton töltötte, 9 éves korában költöztek Esztergomba.

1971-ben, a Dobó Katalin Gimnáziumban tett érettségi vizsgája után rögtön munkába állt a városi könyvtárban, ahol rövid megszakítással – másfél évig a Petőfi Filmszínház üzemvezető-helyettese volt – a mai napig dolgozik. 1974-ben könyvtáros szakképesítést, majd 1981-ben a Szombathelyi Tanárképző Főiskolán felsőfokú könyvtári végzettséget szerzett.

1988-ban végezte el az Esztergomi Tanítóképző Főiskolán az általános tanítói és ének-zene szakot.

A hetvenes években tagja volt a város életében igen aktívan jelen lévő Esztergomi Klubszínpadnak is. Ebben az időben megyeszerte több előadást tartott filmekről, irodalomról, zenéről a TIT szervezésében.

A hetvenes évektől jelentek meg publikációi a megyei lapokban, az Interpress Magazinban, a Rakéta Regényújságban, a Téka-Témában, az Esztergom és Vidékében.

1989-ben jelent meg első regénye, melyet az évek során még huszonöt követett. Ennek kapcsán többször hívták író-olvasó találkozókra, ahol nem csak írói tevékenységéről, hanem a könyvtárról és Esztergom kulturális életéről is beszélt.

1994-ben született Dénes gyermeke, aki a Ferences Gimnáziumban érettségizett, követve a családi tradíciót.

A könyvtárban minden munkaterületen dolgozott; volt gyermekkönyvtáros, olvasószolgálatos, feldolgozó, zenei könyvtáros, valamint 2000–2001-ben fél évig az igazgatói feladatokat is ellátta.

2004. január 1-től a mai napig igazgatja a Helischer József Városi Könyvtárat. Ez idő alatt nem kevés embert próbáló feladatot oldott meg a tőle megszokott magas szakmai tudásával és példaértékű emberi hozzáállásával.

2004-ben indította útjára a Könyvtári beszélgetések című rendezvénysorozatot, mely a mai napig nagy népszerűségnek örvend – több mint 150, a közéletben és a művészeti életben elismert vendég fordult meg ez idő alatt a könyvtárban.

2006 tavaszán az árvíz sújtotta intézményt mentette, 2007 nyarán a szigeti épületből a Dobó Gimnáziumba történő költözést vezényelte. Azóta is erőn felül harcol azért, hogy Esztergomban végre méltó körülmények közé, a város szívébe, önálló épületbe kerüljön a városi könyvtár.

2006-ban alapító tagja, majd aktív részese volt annak a civil kezdeményezésnek, melyet esztergomi polgárok indítottak az ellopott Babits-szobor újraállításáért.

A Köztünk élnek… című rendezvénysorozattal az Esztergomban született, illetve városunkban élő embereknek ad lehetőséget arra, hogy elmeséljék, mit jelent életükben Esztergom.

10 éve, az ő kezdeményezésére kerül megrendezésre minden év őszén a „…virág volt a vers…” elnevezésű, 50 éven felüli amatőr versmondók számára meghirdetett nemzetközi szavalóverseny, mely évről évre egyre több jelentkezőt vonz.

Szakmai tevékenysége között feltétlenül megemlítendő a könyvtár helyismereti anyagának digitalizálása és nyilvánossá tétele.

Igazgatói munkája mellett tevékenyen részt vesz a város kulturális életében, rendezvényein. Többször országos médiákban is szerepelt (Mária Rádió, Kossuth Rádió, Lánchíd Rádió BonumTV), hírét víve városunknak.

Rendszeres vendége a helyi televíziónak, ahol a könyvtár életéről tájékoztatja a nézőket. Tagja a Városi Értéktárnak, amelybe számos esztergomi helyet, épületet stb. javasolt felvételre. Jó kapcsolatot ápol a város többi kulturális intézményének vezetőjével.

Igazgatóként felelősséggel képviseli intézménye érdekeit, munkatársaival való kapcsolatára a humánum, az empátia jellemző.

Eszter életére, munkásságára igazak Böjte Csaba testvér gondolatai:

„Akkor vagy igazán szabad, ha azt, amit vállaltál, meg tudod tenni, és a kudarcok, sérelmek után sem a gyűlölet, a harag uralkodik szívedben, hanem az újrakezdés lendülete, a szeretet és a jóság.”

Szívből gratulálunk városunk legújabb Babits-díjasának.

Adjon a Jóisten erőt, egészséget és sok-sok szeretetet számára.

A rendezvényen készült fotókat a Galériában tekinthetik meg.

(foto: Nyári Andrea)