Vendégünk volt Mucsi Zoltán

admin : 2017. 11. 02. - 11:38
Mucsi Zoltán

A Könyvtári beszélgetések előadássorozat keretében október 30-án Mucsi Zoltánt, a rendkívül népszerű Jászai Mari-díjas színészt láttuk vendégül. Mucsi Zoltán idén több jubileumot is ünnepel: ez évben hatvan éves, és negyven éve, hogy a pályáján elindult. Az utóbbi években az internet sztárja lett, köszönhető ez annak a számos videónak és klipnek, amelyeket olykor legendás párosuk másik tagjával, Scherer Péterrel forgattak. Esztergomban pünkösdkor a Comedium Corson láthattuk A fajok eredete című darabban.

Mucsi Zoltán Abonyban született. Gyermekként még futballistának készült. A szakmunkásképzőben gépszerelő végzettséget szerzett, majd később leérettségizett. 1979-1995 között a szolnoki Szigligeti Színháznál segédszínészként kezdte. A Színművészeti Főiskolára többször is jelentkezett, de nem vették fel. 1995-1997 között szabadúszó volt. 1997-ben az akkor alakuló Bárka Színházhoz szerződött, 2002-ben pedig a Krétakör Színház tagja lett.

Országos ismertséget Jancsó Miklós Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten című filmjével szerzett. Több filmben és színdarabban játszik együtt Scherer Péter (Pepe) színésszel.

Jelenleg a Duna Tv-n sugárzott Tóth János sorozatban láthatjuk. A forgatás szeptember 18-tól május 24-ig tart, minden nap reggel hatkor kezdődik és fél négyig tart. A színházban idén egy színházi darab bemutatóját tervezi, több nem fér bele az idejébe. Ha nem forgat filmet, akkor 2-4 színházi darab bemutatójára is sor kerülhet. Megtudhattuk, hogy fél a szabadtéri előadásoktól. Legszívesebben 150-200 férőhelyes teremben szeret fellépni.

Filmes szerepei közül az alábbiakra a legbüszkébb: Roncsfilm, Gengszterfilm, Lámpás, Kontroll.

A Gengszterfilm egy 1997-1998-ban készült, 1999-ben bemutatott színes és fekete-fehér, magyar filmszatíra, amit Szomjas György rendezett Tábori Zoltán Nagyvadak című tényregényéből. A film a Bene László – Donászi Aladár rablópáros bűntényeit dolgozza fel némi változtatással. Mucsi Zoltán és Scherer Péter első olyan közös filmje, amelyben partnerek voltak. Barátságukról is szó esett az est folyamán. Csányi János legendás rendezésében, a Szentivánéji álomban játszották a mesterembereket Péterrel együtt. Jancsó Miklós valószínűleg látta ezt az előadást, és akkor dönthette el, hogy dolgozni akar velük. Az előadásban Mucsi Zoltán volt a rendező, Péter az asszisztense, vagyis egy segédrendező beszédhibával, akinek színészi ambíciói vannak, ám minden segítő szándéka ellenére is kárt okoz, Mucsi Zoltán meg ettől megbolondul. Így született meg ez a két karakter, az idegbeteg, gyomorsavas figura, és a piknikus, mindent ügyetlenül elbaltázó hapsi. Minden helyzetben azt keresték, meddig lehet elmenni, mennyi szélsőséget bírnak el a jelenetek. A két ember egymás mellett létezése folyamatos feszültséget okoz, ez pedig jobb esetben humorforrássá válik. De elég csak körülnéznünk, mindenfelé olyan párokat látunk, mint Kapa és Pepe.

Eddigi filmjei közül nagyon sajnálja, hogy a 2009-ben bemutatott, 1 című magyar krimi megbukott.

2009-ben megalapította a Nézőművészeti Kft.-t (tagjai: Mucsi Zoltán, Scherer Péter, Katona László és Gyulay Eszter, akikhez 2012-ben csatlakozott Kovács Krisztián), amelynek  abszurd társadalmi célú hirdetései is vannak. A reklámjaikban az abszurditás a lényeg, az emberi gyarlóságra és hülyeségre igyekeznek felhívni a figyelmet.

4 gyermekes apuka, a gyerekek most 13, 17, 27, és 37 évesek. Még nem lehet tudni, hogy valamelyikük kacérkodik-e a színészi pályával.

Mucsi Zoltán rendkívül karakteres színész, népszerűségét jelzi, hogy könyvtárunkban rengetegen várták őt, számtalan szelfi készült, és ő nagyon kedvesen autogramot osztogatott. Most egy évig a Duna tévén láthatjuk színészi játékát.

A rendezvényen készült képeket a Galériában tekinthetik meg.

Hámosné Szőke Anna