Gyermeknap a könyvtárban

Mit is adhatna egy könyvtár gyermeknapra a város kicsinyeinek?

Élményajándékot!

Ezért aztán 2019. május 27-ére a Lóca együttest hívtuk meg, hogy színvonalas műsorával szórakoztassa a legkisebbeket. A háromtagú Lóca együttes (Fekete Inci, Nádudvari Róbert, Almási Krisztián) Kecskeméten alakult 2010-ben, azóta járják hazánkat műsoraikkal. Céljuk, hogy zenés gyermekműsorok keretében néphagyományokat és népszokásokat elevenítsenek fel. Előadásaik a gyermekek aktív részvételére épülnek; s az aktuális ünnepkörhöz, jeles naphoz kapcsolódó mondókákat, népdalokat, népi játékokat és táncokat tartalmaznak. Tematikus műsoraik mellett gyakran fellépnek szerkesztett, zenés népmese feldolgozásokkal is. Dalaikat és történeteiket népi és klasszikus hangszerekkel, illetve hangkeltő eszközökkel megszólaltatott élő zenei kísérettel adják elő. Nálunk gyermeknap alkalmából a Szélházi Jankó című zenés mesét mutatták be.

A gyerekek megismerkedhettek a műsorban szereplő hangszerekkel is: a hegedűvel, a dorombbal, a melodikával, a furulyával, a gitárral, a ládadobbal, és a dörgőcsővel is.

Ezután kezdődött az ének, a játék, és a tánc.

Álltunk fél lábon, nehogy szamarak legyünk a nyáron. Sárgarigót csalogattunk ki fészkéből furulyaszóval, törtünk dombon diót, lubickoltunk hűs habokban, vándoroltunk erdőn, mezőn. Azután jól megraktuk a szekeret, közben sarjútüske böködte a sok csöpp tenyeret, majd kentünk kocsi kereket. Utaztunk sima úton, döcögtünk göröngyösön, kátyúba is estünk. Bolyongtunk hét nap, hét éjjelen át. Elmentünk a piacra, vettünk búzát, megőröltük, hazavittük a lisztet, gyúrtunk tésztát, főztünk gombócot, ám a gombóc kiugrott a fazékból, Szélházi Janó utánaeredt, a gombócra felpattant, s gurult, gurult a következő faluig…. Kitanultuk a kecskepásztori mesterséget, zsiványokkal mulatoztunk…. s végül rövidke táncházzal zárult az est.

A gyerekek nagyon élvezték, s, szemmel láthatóan, a felnőttek is jókedvűen kapcsolódtak be a jóízű éneklésekbe. Köszönjük, Lóca Együttes!

Kuglerné Szuroviák Szilvia