Kalandozás a Fantázia Birodalmában – olvasótábor a gyermekkönyvtárban

Idei egyhetes olvasótáborunkra 24 gyerek látogatott el, velük voltunk a programok során reggel 8 órától délután 4 óráig. Táborunk a Kalandozások a Fantázia Birodalmában címet viselte, e téma köré csoportosítottuk a programjainkat.

Hétfőn délelőtt az ismerkedős játékok után bele is ugrottunk a főtémánkba; kezdetnek egy olyan feladatot kaptak a gyerekek, amihez tényleg kellett a fantázia és a képzelőerő: az egyes csoportoknak a papírlap szokásos használatán túli egyéb felhasználási módjaira kellett minél több példát mondaniuk. A gyerekek várakozáson felül oldották meg ezt a feladatot. (Pl. a papírból többek között lehet ruhát, kalapot csinálni, evőeszközként, támasztékként, függönyként is használható). Ezután egy könyves keresési feladat következett, majd rátértünk a mesékre. A Világgá megyek c. játék mesekártyáinak segítségével az egyes csoportok saját meséket alkottak. A délutánt a szabadban töltöttük; Szakálos Éva múzeumpedagógus segítségével megismerkedtünk egy hagyományos népi labdajátékkal, a métával.

Kedden délelőtt Paulovkin Boglárka, illusztrátor látogatott el hozzánk, akivel a megismerkedés után közös alkotásban is részt vettünk. Képzeletbeli városokat hoztunk létre különböző technikák vegyes alkalmazásával. A délutánt az Esztergomi Társasjáték Klubban töltöttük. Horváth Zoltán, a klub vezetője számos, igen izgalmas társasjátékkal ismertetett meg minket. A játékokon kívül nagy sikere volt a klub kiscicájának is, a gyerekek az udvaron nem győzték őt dédelgetni.

Szerda délelőtti vendégünk, Magolcsay Nagy Gábor, költő megint csak izgalmas feladat elé állította a gyerekeket. A földrajzi helyek és a költészet kapcsolatának újragondolását mutatta be a gyerekeknek, egy új forma, a MAPoetry azaz a tér-kép-vers segítségével. A gyerekeknek egy Pilis- és Visegrádi-hegység turistatérkép kiválasztott földrajzi neveinek alapján kellett verset alkotniuk. E versek különlegessége, hogy a benne szereplő tájnevek a valóságban is megtalálhatók és bejárhatók. Délután a Fantázia Birodalmához tartozó városokat festettünk ki akvarellpapíron, a hozzá kapcsolódó feladat az volt, hogy a kifestett képhez egy történetet is találjanak ki a gyerekek.

Csütörtökön Kesztölcön kirándultunk. A falu fölötti hegyről szép kilátás nyílt a környező vidékre, megnéztük a pálosok kolostorromját is Klastrompusztán, és a falubeliektől megtudtuk, hogyan kell levendula szörpöt készíteni.

Pénteken délelőtt gyerekek Pekár Beatrixszel egy mozgásos foglalkozáson vettek részt, és délután strandolni mentünk a Szent István fürdőbe.

Régi hagyományunkhoz híven a tábor végén minden gyereket egy-egy magyar szerző könyvével ajándékoztunk meg, idén Wass Albert, Kiss Attila könyveivel zártuk a tábort, hogy a nyári szünetre is maradjon mindenkinek egy-egy olvasmányélmény.

A táborban készült képeket a Galériában tekinthetik meg.

Zimonyi Zsanett