Éppen hidegre fordult az idő, 2020. szeptemberének végén, amikor Darvasi László az esztergomi könyvtárban vendégeskedett. Az „Ősök, barátok, utódok” sorozat első vendégeként író – olvasó találkozóra érkezett. Beszélgetőtársa, Schmöltz Margit, rendhagyó módon József Attila Thomas Mann üdvözlése című versét hívta segítségül, hogy az alkotót írásairól, munkamódszereiről kérdezze.
Babits Mihály „Az én könyvtáram” című esszéjének utolsó mondata: „Ősök, barátok, utódok közt élek.” Ennek nyomán Darvasi László először arról beszélt, hogy kik számára az „Ősök, barátok, utódok”. Kiemelte a magyar nyelv fontosságát, elmondta, hogy őseként tekint rá. Mészöly Miklóst említette, akit manapság kevesen ismernek, pedig a huszadik század második felének jelentős alkotója.
„Ülj le közénk és mesélj” – kérte József Attila, ennek nyomán az írói hangról és annak sokféleségéről beszélt az író. Mindegyik sajátja, az édesbús szívernői tárcák, a novellák és a nagyregények. Kora délután gyerekcsoportot varázsolt el a könyvtárban. A harmadikosoknak játszi könnyedséggel magyarázta el, nem is magyarázta, inkább rávezette őket, mi a különbség a novella, a regény és a nagyregény között. Íróként pedig beszámolt arról, hogy a megszülető ötlet, gondolat rögtön hozza magával a formát, nem sokat gondolkodik azon, milyen műfajban fogalmazzon, az jön magától.
A „..kinek emberhez méltó gondja van” sorhoz kapcsolódva Darvasi László Az irodalom ellenségei című kötetben felbukkanó akadályokról, a határidőkről, díjakról, olvasókról számolt be, a tőle megszokott, finomra hangolt humorral, éleslátással.
„A költő sose lódit”, állította József Attila, Darvasi László kérdésként szembesült ezzel a kijelentéssel. Kifejtette, hogy nem abban van a művészet, ha képesek vagyunk valamit úgy elmondani, ahogyan éppen megesett. Inkább az a lényeg, hogy az olvasó szeretné, hogy egy kicsit levarázsolják. Véleménye szerint az sem véletlen, hogy a regény, mint műfaj népszerűsége nem csökken: az emberek a hosszú, teljes történetekre vágynak, külön világokra, és ezt a regény megadja nekik.
A könyvmutatványosok legendája című könyvéhez kapcsolódva két részletet hallhatott a közönség: az egyikben költői módon mutatta be Darvasi László az évszakok váltakozását, a másikban egy ürülék szárnyra kelésének lehettek tanúi. József Attila így kérdezte: „mi a szép”. Az író a szépség relativitásáról, szükségességéről és erejéről beszélt, arról, hogy a szépség olykor rémületes is lehet. Visszaköszöntek szavaiban regényeinek sorai.
„Mi a baj” faggatta Thomas Mannt a költő, Darvasi László pedig a Magyar sellő című regényében sorolja, mutatja a baj fajtáit, természetét. Mesél a hatalom mibenlétéről. Az író-olvasó találkozó látogatóinak pedig elárulta, hogy a zsarnokság, az elnyomás arca mindig ugyanolyanná formálódik, ezáltal univerzális. Mindegy, hogy a romantika korában jelenik, vagy napjainkban.
Darvasi Lászlót a könyvtár saját kiadványaival ajándékozta meg, Cs. Szabó Sándor író pedig egy saját készítésű makett-szekérrel, rajta egy nagy kék könnycseppel.
Végezetül a „mi lesz még” kérdésre kétféle módon is válaszolt Darvasi László. Egyrészt profetikus módon a várható jövőképeket mutatta meg, majd beszélt most készülő művéről is. A találkozó végén novelláiból, esszéiből olvasott fel, majd dedikálta könyveit.