Testvérkönyvtárunk lett a Párkányi Városi Könyvtár

Könyvtárunkban április 27-én testvérkönyvtári szerződést írt alá a Párkányi Városi Könyvtár és intézményünk igazgatója. Amint a testvérvárosi megállapodás többek között megfogalmazza: „A kapcsolat célja mindkét könyvtár tevékenységi körének gazdagítása, valamint szakmai szintjének emelése, a kultúra támogatása.”

A kapcsolat célja mindkét könyvtár tevékenységi körének gazdagítása, valamint szakmai szintjének emelése, a kultúra támogatása.

A kapcsolat az alábbi együttműködési formákban valósul meg:

a/ Tapasztalatcseréken, rendezvényeken, konferenciákon, szakmai megbeszéléseken vesznek részt egymás könyvtáraiban;

b/ A Helischer József Városi Könyvtár vállalja magyarországi pályáztatók által határon túliaknak kiírt pályázatok esetén a lebonyolító szervezet szerepét (például Kölcsey Alapítvány);

c/ A két partnerkönyvtár közös pályázatokat fogalmaz meg és terjeszt elő, akár saját országaik, akár az Európai Unió által kiírt pályázati források megszerzésére;

d/ Közös programokat, projekteket dolgoznak ki és valósítanak meg, többek között a magyar nyelv ápolása érdekében;

e/ Gyűjtik egymás számára és cserélik a helyi kiadványokat, közvetítik saját kulturális értékeiket;

f/ Kölcsönösen publikációs lehetőséget biztosítanak egymás kiadványaiban, illetve hírleveleiben;

g/ Kölcsönösen tájékoztatják egymást a két ország könyvtárügyében végbemenő változásokról, fejlesztésekről;

h/ Kölcsönösen tájékoztatják egymást a két könyvtárat foglalkoztató szakmai kérdésekről;