Kaszás Géza a könyvtárban

A Könyvtári beszélgetések március 12-i vendége Kaszás Géza színész volt. A színész késett kicsit, mint megtudtuk, a várban járt „nosztalgiázni”, ugyanis 30 évvel ezelőtt bábáskodott a Várszínház megalakulásánál. A darab, amelyet akkor egy hétig nagy sikerrel játszottak, a főiskolás vizsgadarabjuk volt, címe Legenda a dicsőséges feltámadásról.

Kaszás Géza életpályája nem egyenesen a színészet felé vezetett, érettségi után a gyöngyösi mezőgazdasági főiskolán üzemszervező-üzemmérnöki oklevelet szerzett. Színészi pályáját a Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzése után 1986-ban a Szegedi Nemzeti Színházban kezdte. 1989-től a Független Színpad, 2014-től pedig a Turay Ida Színház tagja. Karakterszínész, aki sikerrel alakít romantikus hősöket. Jelenleg az Újszínházban egy stúdiószínházi darabban játszik.

Továbbra is nagy az érdeklődés Lovasíjász című dokumentumfilmje iránt. A film nagy nézettsége elgondolkodtató – dokumentumfilm utoljára hét évvel ezelőtt tudott hasonló sikert elérni. A film a hun–magyar rokonságot igyekszik bizonyítani, Kassai Lajos nemzetközi hírű lovasíjász munkásságán keresztül. Sokan kíváncsiak Kassai gondolataira, népszerűek a magyar kultúra gyökereiről vallott nézetei. Kezdetben azt feltételezte, hogy a filmet majd megnézi a lovasíjász társadalom, a rokonok, a lovak iránt érdeklődők, de ilyen nagyszámú közönségre nem számított. Azt gondolja, hogy itt maga a téma – amit Kassai Lajos személyén keresztül boncolgat a filmben – „robbant”. Az emberek ugyanis rá akarnak ismerni magukra, arra a kultúrára, identitásra, aminek a mai napig részesei. Mivel rengeteg a félremagyarázás, szeretnének már valamit biztosan tudni. Biztosat tudni arról, hogy azok az ősképek, amelyek bennük mozognak, valódiak. A Lovasíjász az elmúlt egy évben átlépte a magyar filmeknél ritka százezres nézőszámot.

Jövőbeni terveiről is szólt Kaszás Géza; egy újabb dokumentumfilmet szeretne tető alá hozni. Kíváncsi arra, mit tudnak rólunk és származásunkról a világban. Sok külföldi helyszínt tervez ebbe a filmbe, szeretne eljutni Belső-Mongóliába, Indiába, Oroszország legeldugottabb tájaira, hogy megmutassa azt a sokszínű képet, amely rólunk él. Most azon dolgozik, hogy megteremtse az anyagi feltételeket a forgatáshoz. Továbbá Puskás Ferencről szeretne még egy nagyszabású filmet készíteni.

A jelenlévőknek – akik főleg fiatalok voltak – azt tanácsolta, hogy mindenki találja meg a maga lovasíjászatát, azaz a flow-élményt, az elme működésének egy olyan állapotát, melynek során az ember teljesen elmerül abban, amit éppen csinál, amitől örömmel töltődik fel, abban teljesen feloldódik, minden más eltörpül mellette, s amit bármi áron folytatni törekszik.

Kaszás Géza érett személyiség, erős magyarságtudattal, nagyon meggyőzően beszélt élményeiről, melyet a közönség lelkes tapssal jutalmazott.

A beszélgetésen készült felvételt a Médiatárban, a fotókat a Galériában tekinthetik meg.

Hámosné Szőke Anna