Összefoglaló az Országos Könyvtári Napok rendezvénysorozat esztergomi programjairól

2019. szeptember 30. és október 6. között került megrendezésre az Országos Könyvtári Napok, melynek középpontjában idén a környezetvédelem témaköre állt: Könyvtárak az emberért – felelősség a Földért.

A rendezvénysorozat Komárom- Esztergom megyei megnyitójára Tatabányán, a József Attila Megyei és Városi Könyvtárban került sor, ahol a Könyvtár és Közösségei Szakmai Konferencián vettünk részt. A megnyitó ünnepség kezdő akkordjaként Bukovics János népmesemondó pajzán meséjét hallgathattuk meg, hisz szeptember 30-a Benedek Elek születésnapja, amikor a Magyar Népmese Napját is ünnepeljük.

Ezután kezdődött a konferencia komoly része: az elhangzó előadások bemutatták a jövő könyvtárát, ahol a legfontosabb feladat a közösségépítésé és a közösségi tereké – különös hangsúlyt kell fektetniük a könyvtáraknak az online térben való jelenlétre. Bemutatkozott Az én könyvtáram pályázat egyik nyertese projektje: A kis herceg c. ifjúsági regény robotika szakköri feldolgozásban. A konferencia vendéglátói helyi termelők termékeit szolgálták fel ebédidőben, majd a délutáni programban biblioterápiás foglalkozásról tartottak előadást, s az időskorúak tatabányai Net Nagyi Klubja mutatkozott be. Zárásként fát ültettek a könyvtárosok.

Könyvtárunk több programmal is várta kedves olvasóit ezen a héten. Október 1-én Horváth Zoltán, az esztergomi Környezetkultúra Egyesület képviseletében tartott érzékenyítő, interaktív foglalkozást gimnazisták részére, Zöldnek lenni menő! címmel. A kamaszok nyelvén szólt a fiatalokhoz az ökológiai lábnyomról, az éhes bolygóról és a fenntarthatóságról, bevonva őket előadásába. Megtudhattuk tőle azt is, hogy mi az élet: „Környezetvédelmi szempontból kisebb-nagyobb környezeti terhelések sorozata.” A helyzet elkeserítő: pazarlás, erőforrások maximális elpocsékolása, túlfogyasztás, erőforrásaink végessége, klímaösszeomlás, klímavészhelyzet… DE! Van szabad akaratunk, lehet jól dönteni, lehet csökkenteni az ökológiai lábnyomot. Nem gazdasági növekedésben kell gondolkodnunk, hanem az élet tartós fenntartásában. A kényelmi, pazarló életmód helyett a zöld oldalt erősítve közös együttműködéssel, felelősséget vállalva vigyázni Földünkre. Fotógaléria

Október 2-án Rendes Nikoletta környezeti nevelő, környezettudatos életmód tanácsadó tartott interaktív, környezetvédelmi előadást alsó tagozatos gyerekeknek. Lebilincselő fotókat mutatott afrikai kutatásairól, a környezetünket, Földünket veszélyeztető, szennyező emberi tevékenységekről. A kicsik nyelvén magyarázta el, hogy ők gyerekként mit tehetnek azért, hogy ezt a már-már visszafordíthatatlan károkat okozó emberi környezetszennyezést megállítsák. Interaktív játékokkal hívta fel a figyelmet és mélyítette el bennük a tudást: plakátot terveztek a gyerekek, kis jelenetet adtak elő, rajzoltak, verset írtak, szobrot formáztak saját testükből a témakörökhöz kapcsolódóan, majd a kis csoportok bemutatták egymásnak műveiket. A könyvtár egy felbolydult hangyabollyá változott, kicsiny terünk megtelt kacagással, kérdésekkel, s elmés válaszokkal, közös gondolkodással, és tenni vágyással. Fotógaléria

Október 5-én az 50 év feletti amatőröknek rendezett „…virág volt a vers…” 11. nemzetközi szavalóverseny amatőröknek címmel az 50 év feletti amatőr versmondók mutathatták meg tudásukat, irodalom iránti szeretetüket könyvtárunkban. Az egész napos rendezvényen Ady Endre, Illyés Gyula, Reményik Sándor, Kányádi Sándor, Kosztolányi Dezső és még sok-sok magyar költő tollából származó magyar vers hangzott el a megindító hangvételűtől egészen a humorosig. A zsűriben helyet foglaltak: Pusztaszeri Kornél színművész, a Madách Színház tagja, Durzák Anna tanár, előadóművész, Pásztó András, az esztergomi Ferences Gimnázium tanára és Bubik István Színkörének vezetője, Schäffer Erzsébet, magyar Pulitzer-díjas újságíró, író. Töltekezés, irodalom, könnyek és nevetés, díjak, elismerések, agapé, és szeretet: ez töltötte be a könyvtári közösségi teret. Fotógaléria

Október 6-án vasárnap, a megbocsátás napján, rendkívüli nyitva tartással, ingyenes beiratkozással, és könyvbörzével vártuk régi és leendő olvasóinkat.

Kuglerné Szuroviák Szilvia