Virágvasárnap

Virágvasárnap

Virágvasárnap ünnepli az egyház Jézusnak szamáron való diadalmas jeruzsálemi bevonulását: sokan a nép közül ruhájukat terítették az útra, mások ágakat törtek a fákról, s eléje szórták. Az előttejáró és utána tóduló sokaság így kiáltozott: Hozsanna Dávid fiának! Áldott, ki az Úr nevében jön! Hozsanna a magasságban! (Mt 21, 8). Ennek nyomán került az ünnep szertartásai közé a pálmás, Európa északi tájain pedig a barkás körmenet.

A körmenet tehát jeruzsálemi eredetű, ahol a legutóbbi időkig minden esztendőben megismétlődött a jeruzsálemi püspök személyében az Úr jelképes bevonulása a szent városba. A körmenet népe a falakon kívül gyülekezett. Itt történt a pálmaszentelés. A kapukat bezárták a menet előtt, csak később nyitották meg. A püspök szamárháton vonult be, a kanonokok és hívek pedig ruhájukat terítették eléje.

Csoóri Sándor

Virágvasárnap

 

Valahol most egy tulipán-szájú

kicsi szamárka ordibál,

hátára odaképzelem magam

s vagyok Jézus király.

Förgeteg-fehér szilvafák közt

máris a borhegyre megyünk,

hozsannázó bokrok fölött

apostol-felhő jön velünk. –

Jártak itt ólom-zord hadak,

állkapcsukat a sár fedi,

sisakjukon, mint sastojáson,

tapos a kis csacsi. –

Gyerünk, csöpp állat, fönn a pincék

homályában bort nyakalunk,

s kőből kihasított fejű

rokonokkal dúdolgatunk:

„Szent István, térdepelj közénk,

magyarok térítő királya,

nagyobb király térített minket,

idők vasából koronája.

De itt vagyunk, de megvagyunk,

nézzük, hogy nő a völgyi búza,

s a szőlővirág hogy kígyózik

fölrepedt, égő homlokunkra.”

Így éneklünk, s az ördöglábú

asztal lesz majd a nagydobunk –

parasztok és Jézus király,

így mulatjuk majd ki magunk.

------

Forrás: https://jelesnapok.oszk.hu/prod/unnep/viragvasarnap