Könyvtári beszélgetések a Comedium Corsón – Aradi Tibor

Dátum

A beszélgetés helyszíne: Comedium Corso (Erzsébet-park – Park színpad)!!!

1992-ben Orbán Sándor humorista indította útjára. 1994-től a Szeszélyes évszakok – Maksa híradóban szerepelt. 1995-1996 között a Juventus Rádió reggeli műsorában volt. Közben 1995-ben a Humorista Kerestetik verseny második díját nyerte holtversenyben. 1996-1998 között a Szív TV-nél volt önálló műsora "A Zene essen beléd" címmel. 1998-2000 között a MyCream popparódia zenekar tagja, ahol 2 lemeze jelent meg, melyből az egyik aranylemez.2002 óta a Mikroszkóp Színpad tagja.

1994-ben második helyezést ért el a Magyar Televízió Humorista kerestetik tehetségkutató műsorában. Ebben az időszakban – a magyar kereskedelmi rádiók történetében először – elindítják Orbán Sándorral az első olyan reggeli műsort a Juventus Rádióban, amely a humorra épít.

Állandó szereplője lett a Szeszélyes évszakok című tévéműsornak, majd egy kereskedelmi tévén már saját produkcióval jelentkezett csapatával A zene essen beléd címmel.

2002-ben szerződött a Mikroszkóp Színpadra, aminek megszűnéséig tagja is maradt. Ez alatt több televíziós kabaré műsorban kapott nagyobb szerepeket, mint pl. a Tiszta Kabaré, Maksavízió, Gálvölgyi Show és a Van képünk hozzá.

2008 óta a Rádiókabaré összes műsorában szerepelt. 2010-ben a Magyar Rádió a nagy hagyománynak örvendő Bonbon-díjjal tüntette ki a Rádiókabaréban nyújtott munkássága elismeréseként.

2009-ben szerepelt a Mikroszkóp Színpad „Szójjá be!” című első stand up comedy estjében. 2010 óta a Stand Up Brigád humortársulat tagja. Stand up komikusként látható a Comedy Central csatornán és a Showder Klub műsorában Varga Ferenc Józseffel az oldalán.

2013-ban először láthatta őt a közönség drámai szerepben, amikor az Aradi Kamaraszínház felkérte, hogy játssza el Jevgenyij Griskovec: Vodkapolka, avagy hogyan ettem kutyát című monodrámáját.

2014-től a Veres 1 Színház társulatának tagja.

2015-ben a Rádiókabaréban nyújtott munkássága elismeréseként elnyerte a Karinthy-gyűrűt.

forrás: wikipédia