2020-ban már huszonharmadik alkalommal került megrendezésre kibővített tartalommal az „esélyegyenlőség napja”. 1992-ben még a „mozgássérültek esélyegyenlőségéért nap”-ként szerepelt. Célja, hogy a sérült emberek közelebb kerüljenek a társadalom többi tagjához, megismerhessék egymás problémáit, gondjait, s legalább közösen töltsenek el egy napot. Így jobban megismerve kitartásukat, odaadásukat, empatikusan közeledve ügyekhez nem foghatnánk mindent a „gazdasági körülményekre”. Az lenne az örvendetes, ha – bizonyságot téve a szemléletváltásról – végre nekilátnánk felszámolni azt a közel száz éves hátrányt, ami fenntartója a társadalmi kirekesztettségnek.
Az emberek közötti egyenlőség megteremtésére való törekvés a XVIII. században indult meg, amely akkor a rögzült társadalmi hierarchiák, a véletlenszerű társadalmi különbségek, a különböző privilégiumok, a születési előnyök vagy hátrányok elleni küzdelemben testesült meg. A demokrácia és az esélyegyenlőség hangoztatásának neves személyisége, Thomas JEFFERSON, az Egyesült Államok egykori elnöke az alábbiakat jelentette ki az 1776-os Függetlenségi Nyilatkozat bevezető szakaszában: „Minden ember egyenlőnek teremtetett.” A XVIII. századi francia polgárosodás dokumentumaiban is megtalálhatjuk az egyenlőség és esélyegyenlőség eszméjét (1789-es Emberi és polgári jogok nyilatkozata, az 1795. évi augusztusi alkotmány).
Az emberek azonban nemcsak egyenlők, hanem különbözők is. A különbözőség sokféle formában nyilvánul meg: pl. bőrszín, vallás, vagy testi adottságok tekintetében. A fogyatékkal élők pedig testi/pszichés adottságaikban hordoznak „másság”-ot. A különbözőség ellenére, illetve azzal együtt egyenlőségre kell törekedni, ami alapvető magatartási formákat kíván meg tőlünk: úgy kell viselkednünk másokkal, mint velünk egyenlőkkel, akik nem alacsonyabb rendűek nálunk, hanem velünk egyenrangúak.
Hazánkban az össznépesség csaknem 2,5%-a valamilyen módon és arányban korlátozott a mozgásában, ez azonban nemcsak fogyatékosságukból, rokkantságukból adódik, hanem életkörülményeik, környezetük és lehetőségeik korlátaiból is. A mozgáskorlátozottak – és más fogyatékkal élők is – komplex szociális hátrányban vannak a társadalom ép tagjaival szemben.
Az egészségfejlesztő az elmondottakon túl azt is hangsúlyozza, hogy az esélyegyenlőségnek elméletileg az élet minden területén érvényesülnie kellene, ez azonban a gyakorlatban nem így van. De arról sem feledkezhet meg, hogy az egészségügy szempontjából a betegségközpontú szemlélet az uralkodó jellegű, ennek ellenére az esélykülönbségek az egészségügyi ellátásban is megtalálhatók, mivel valamennyi esélykülönbség – egy idő után halmozódva – egészségügyi kockázatban csapódik le. A mai betegségi/egészségi esélyek egy hosszú, korábbi időszak ártó/védő hatásait őrzik. Ki kell emelnie az egészségközpontú szemlélet jelentőségét. Az Alma-Atai Deklaráció 1987-ben már magába foglalta, hogy „az egészség alapvető emberi jog”, s e tekintetben a fennálló nagymértékű egyenlőtlenségek politikailag, társadalmilag és gazdaságilag elfogadhatatlanok. Az egészség pozitív fogalom, amely társadalmi és egyéni erőforrásokat, valamint a testi képességeket hangsúlyozza. Az egészségfejlesztés következésképpen nem csupán az egészségügyi ágazat kötelezettsége, hanem az egészséges életmódon túl a jóllétig terjed, amint azt az 1986-os Ottawai Egészségfejlesztési Nyilatkozat tartalmazza.
------
Forrás: Dr. Buda Béla: Jeles napok az év folyamán. Pécs: PTE,2011