„Akit meggyfakirálynak neveztek” Könyvbemutató az esztergomi könyvtárban

rendezvény

Elmer István a Helischer József Városi Könyvtárban mutatta be 2022. november 14.-én „Akit meggyfakirálynak neveztek”című könyvét.

Fehér László tárogatóművész zenei köszöntője után Koditek Pál, az Esztergom Barátainak Egyesületének elnöke mondta el gondolatébresztő szavait.

rendezvény

A szerző, Elmer István az emlékezés fontosságára hívta fel a figyelmet. „Felelősséggel tartozunk a múlt iránt. Nem valamiféle illem, nosztalgia diktálja ezt, sokkal inkább az önmagunkért érzett felelősség. Az ember hajlamos horizontálisan tekinteni a világra, mintha csak az és annyi létezne, ami és ahogyan az adott pillanatban, élete szűk időmezsgyéjén haladva megjelenik előtte. Egyes korok különösen hajlamosak a felejtésre, szinte félelemmel vagy érdektelenül tekintenek a múltra. Sokan megfeledkeznek azonban arról, hogy ezzel önmaguk azonosságtudatán, életük biztonságán ejtenek sebet. De hiszen tudjuk-e, hogy elődeink, őseink gondolatai, érzései, szokásai, egy-egy gesztusa hol bújik meg életünkben, anélkül, hogy azonosítani tudnánk. Mégis ott hordozzuk őket magunkban. Elszakíthatatlanok vagyunk eleinktől, ha a jelen idő bódulatában talán megfeledkezünk is erről. Kötelességünk azonban a nemzedéki szolidaritás gyakorlása: szolidárisnak lenni az egymást követő generációknak abban az értelemben, hogy valamiképpen átadják önmagukat az utánuk következőknek. Emlékezni, megőrizni és átadni. Az emlékezés eszközével megőrizni a múlt tapasztalatait, azokat a mozaikokat, amelyek értéket képviselnek, s ebbe az értékhalmazba beletartozik az előttünk járók mindenféle reménye, akarata, öröme, eredménye - és olykor kudarcai, veszteségélményei is. Mindaz, amit meg kell őrizni, mert tapasztalati értékkel bírnak. Ilyen értelemben vagyunk konzervatívok, megőrzők és tradicionalisták, átadók. Egy család, egy családi vállalkozás történetével ismerkedhet meg az olvasó az Akit meggyfakirálynak nevezetek című könyvben. Úgy, ahogyan a megmaradt nyomokból -ezek részben egykorú újságközlések, hivatalos iratok, kéziratos feljegyzések, a családi album vagy szóbeli közlések - kirajzolódik. A történet Oltósy Pál 48-as honvéd százados életével kezdődik, aki - Sopron megye szülötteként, eredetileg Langecker néven - új iparágat teremtett meg Magyarországon, amelyet azután gyermekei, unokái vittek tovább a kezdetektől számított száz év múlva bekövetkezett államosításig.”

rendezvény

Az Oltósy család három nemzedéke életén keresztül követhetjük nyomon a vállalkozás sikerességét, azt a következtetést vonhatjuk le, hogy csak a tisztesség, akarat, hosszú távú tervezés vezet eredményre. A rendkívül igényes, gazdagon illusztrált könyvhöz a jelenlévők ingyen juthattak hozzá. A könyvbemutató dedikálással és jó hangulatú könyvtári beszélgetésekkel zárult. Az érdeklődők még hosszasan időztek a könyvtárban a család történetét felelevenítve, és az új kiadványokkal ismerkedve.

Hámosné Szőke Anna