Valentin nap hetében (február 11. és 15. között) kedvezményes beiratkozási akcióval várjuk a hozzánk párban érkezőket. Jöjjön el és lepje meg a párját és saját magát egy könyvtári olvasójeggyel!
Esztergom díszpolgárára egy kis kamarakiállítással emlékezünk.
Csoóri Sándor (Zámoly, 1930. február 3. – Üröm vagy Budapest, 2016. szeptember 12.) a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth-díjas és kétszeres József Attila-díjas magyar költő, esszéíró, prózaíró, politikus, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja.
Köztünk élnek sorozatunk január 27-i vendége dr. Teleki Balázs ortopéd főorvos volt, a beszélgetést Sinkó Gyula vezette.
Szűcs Nelli és férje, Trill Zsolt 30 éve ismerik egymást, 24 éve házasok, két gyermekük született, Helga már 19 éves, Bertalan 15. A pár Kárpátaljáról származik, egymástól 5 km-re lévő faluból, mégis Kijevben, 17 évesen találkoztak először a színiiskolában. Azóta az élet minden területén folyamatosan együtt vannak, ugyanis elhagyva a családi házat, mint a Nemzeti Színház vezető színészei, a színpadon is sokszor játszanak együtt.
Eggenhofer Kinga tanárnő és dr. Osvai László főorvos úr közös munkája révén született meg a Helischer József Városi Könyvtár gondozásában kiadott Városunk, múltunk sorozat 7. kötete, melyen belül a harmadik esztergomi család, Az Eggenhofer család sorsa tárul elénk.
Akár kezdő, akár haladó vagy, szeretettel várunk minden hónap harmadik péntekén 16-18 óráig a Helischer József Városi Könyvtárba. Korhatár: 16 év.
Következő foglalkozás: március 20.
A rendezvényen a részvétel ingyenes.
Anyagszükséglet: kezdőknek vastag kötőfonal, 4,5 horgolótű, haladóknak: bármilyen méretű horgolótű és hozzá való fonal.
Foglalkozásvezető: Schönwälder Anikó