1934. március 12-én született Budapesten. Édesanyja, Berkovics Mária volt könnyűfémolvasztó segédmunkás, piaci árus, később háztartásbeli. Édesapja, Reif Sándor szakmája szerint szűcs, de tanult mesterségét nem gyakorolta, hanem vásározott, trafikot vezetett, alkalmi munkákból élt. Moldova elemi iskolai tanulmányait a Pongrácz úti iskolában, középiskoláit a Szent László Gimnáziumban végezte, 1952-ben érettségizett. Ezekben az években versenyszerűen futballozott, bokszolt, sakkozott.
A Helischer József Városi Könyvtárba látogatott szeptember 4-én Czigány György. Nevét leginkább a rendkívül népszerű rádiós műsorából, a Ki nyer ma? komolyzenei vetélkedőből ismerjük, amely először 1969. március 3-án csendült fel, és közel negyven évig hallhattuk. 2007-ben, 10 éve szűnt meg.
Kíváncsiak voltunk, milyen az olvasói ízlés, mit olvasnak leggyakrabban manapság a könyvtárlátogatók, ezért lekérdeztük a Helischer József Városi Könyvtárból a legtöbbet kölcsönzött könyvek listáját. Legutóbb 2005-ben volt országos felmérés és programsorozat Magyarországon A Nagy Könyv címmel, melynek célja az országosan legnépszerűbb regény megválasztása, valamint az olvasás népszerűsítése volt.